Elképesztő kivitelezés: egyedi és speciális burkolatmegoldások
Most megismerhetsz egy budapesti otthont, amelyben a felújítás olyan nagyszerűen és gyorsan sikerült, hogy a lakástulajdonos alig akarta elhinni a végeredményt, és azóta is sorra kapja a dicséreteket. Nézd meg, hogyan ment végbe a lakásfelújítás.
Különleges burkolati megoldások
A burkolók két feladatot figyelembe véve dolgoztak: spanyol mozaikburkolatból kellett egy közlekedőt készíteniük, valamint kiburkolni a konyhában a pult és a szekrény közötti részt.
A szakemberek igen érdekes kihívással találkoztak a kivitelezés során. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, nem volt egyszerű eset a közlekedő burkolása, mert az alapfelület nagyon rossz állapotban volt, jelentős szinteltérésekkel. Alapozással tudták megszüntetni, és ezzel egy egybefutó burkolatot tudtak megvalósítani.
A burkolat különlegessége abból is adódott, hogy a tulajdonosok egy fekete-fehér mozaikot választottak, amit szimmetriatengelyesen tudtak lerakni a burkoló szakemberek. A fuga szintén kétszínű lett, a fekete részek fekete fugát, a fehér részek pedig fehér fugát kaptak. A kivitelezők ebben az esetben Ultracolor Plus fugázót alkalmaztak, amelybe aranyszínű Mapeglittert kevertek bele. A konyhai burkolatoknál szintén ezt használták.
Ahogy korábban említettük, a végeredménnyel a tulajdonos nagyon elégedett volt, többen is azt mondták neki, hogy ilyen csodaszép munkát még sosem láttak korábban. Persze ennek a kivitelezők is nagyon örültek, hiszen minden esetben az a céljuk, hogy a megrendelő elégedett legyen.
Ezért tanácsolják saját tapasztalataik alapján bátran a Mapei kifogástalan minőségű termékeit: aki szeretne hosszabb távon magas színvonalú minőséget, ha nem muszáj, akkor ne kísérletezzen más anyagokkal. Ez a minőség megéri a befektetést! A felújítás mindig hosszabb távú cél, amely nemcsak az életminőségedbe való befektetés, hanem magába a lakásba is, hiszen növeli az ingatlan értékét, és meghosszabbítja élettartamát.
Nézd meg a videóban a felújítás képeit és a kivitelező szakember beszámolóját!