Ez a fugázás egyik leggyakoribb buktatója: mutatjuk, hogyan kerülheti el!
A fugázás az egyik legkényesebb része a burkolásnak. Az ember nagy gondossággal választja ki a felújítani kívánt térhez használatos csempét, járólapot: napokig bújjuk az internetet, elmegyünk különböző barkácsáruházakba, mintákat viszünk haza, hogy a végeredmény szemet gyönyörködtető legyen. Aztán megtaláljuk az igazit, és már látjuk is lelki szemeink előtt, mennyire szép lesz a kiválasztott termék a vadonatúj házban vagy a felújítani kívánt fürdőben, konyhában, nappaliban. Csakhogy… a kivitelezés után jön a feketeleves! Valami nem stimmel, mert a fejben elgondolt tervhez képest egészen máshogy fest a végeredmény. Mi lehet gond?
A fugázás szépítő és romboló ereje
A burkolat leragasztása után a munkának még koránt sincs vége, hiszen látványos rés kacsingat ki minden egyes rögzített burkolóanyag közül. Ezeket a réseket el kell fedni, hogy a végeredmény tökéletes legyen. A fuga a résekbe kerülő, díszítő és összekötő anyag.
Régen a fugázási munka abban merült ki, hogy a kőműves cementtel töltötte fel a lap közötti réseket. Ez azonban mára már megváltozott, és a fugázás hasznossága mellett előtérbe került az esztétikai funkciója is. Egy szép színű és helyesen használt fuga kiegészíti a választott burkolatot, kiemeli a színét, szépségét. Ha azonban nem megfelelő fugázóanyagot választunk, és nem szakszerűen bánunk vele, akkor sajnos a drágán kiválasztott burkolat éke hamar megkophat, s a munka végeztével a látvány sem lesz túl felemelő. Ezért rendkívül fontos, hogy kellő figyelmet fordítsunk rá.
Mire figyeljünk oda, ha a fugázás szakaszához érünk?
A fugázás természetesen komoly szakértelmet igényel, ezért fontos, hogy ne kezdjen neki az ember magától néhány oktató videó vagy cikk elolvasása után. A rutin és szaktudás hiánya a legtöbb esetben hibás és nem túl esztétikus végeredményhez vezet. Ettől függetlenül nem árt ha tisztában van a megbízó is a munkavégzés alapjaival, hiszen ha rendelkezik némi alap tudással, akkor szakértőbb szemmel tudja nyomon követni az elvégzett munka fázisait és időben el tudja kerülni az esetleges buktatókat. Lássuk tehát a főbb szempontokat, amiket érdemes figyelemmel kísérni:
- A száradási idő legyen betartva! Akármennyire is gyorsan szeretné látni a végeredményt, mindig tartsa szem előtt, hogy a ragasztónak száradnia kell! Ha kész van tehát a kiválasztott csempe, járólap, terméskő, mozaik vagy bármi más ragasztása, figyeljen arra, hogy a szakember ne kezdje el a fugázást ugyanazon a napon! Száradási időnek mindig tartsák be a 24 órás időintervallumot. Ez aranyszabály.
- Vegye figyelembe, hogy pontosan hová is fog kerülni a burkolat! Más és más fugázóanyag szükségeltetik kültérre és beltérre. Nem mindegy, hogy milyen igénybevételnek lesz kitéve az Ön által választott anyag a hosszú évek során. Szükség esetén még a munkálatok megkezdése és az anyag beszerzése előtt kérjen tanácsot egy hozzáértő szakembertől.
- Vegye figyelembe, hogy elég idő legyen a fugázó kikeverésére, hiszen nem mindegy, hogy milyen módon és mennyi ideig keverik azt. Rossz keverési technikával módosulhat a fuga színe és állaga, simasága is.
A lényeg, hogy semmi esetre se tekintse másodrendű problémának a fugázást, és figyeljen oda a részletekre! Az alapvető bakik elkerülhetőek, ha gondosan odafigyel az esetleges buktatókra. A fenti felsorolással még nincs vége a tudnivalóknak. Ha kíváncsi a fugázással kapcsolatos további részletekre, tekintse meg a Hogyan fugázzunk helyesen? című videóanyagunkat, hogy minden további kérdésére választ kaphasson.
Szaktanács kérése